A notafília, mint gyűjtési terület, sok szakszót használ, a gyűjtők ezeket a szavakat rendszerint esetlegesen, gyakran szakszerűtlenül használják. Ehhez hozzájön még hogy a gyorsan terjedő angol szakszavaknak pontos magyar fordítása nem mindig van, vagy esetleg tévedésen alapul. Ez rendszerint nem okoz problémát, hiszen, az, hogy darabot bankjegynek, vagy papírpénznek hívunk normál körülmények között félreértést nem okoz.
Mégis, talán nem haszontalan áttekinteni néhány alapfogalmat.

Mindjárt az első, a papírpénz (paper money). Általában az összes papírra (vagy újabban  különböző műanyagokra) nyomtatott (vagy kézzel írt) általános csereegyenértékest értjük alatta, legyen az ígérvény, bankjegy, szükségpénz, adó- és illetékjegy, vagy bármi hasonló. Van azonban egy szűkebb értelme is, mely a papírpénz közgazdasági fogalmából következik, ez pedig a fedezet nélkül kiadott pénzeket jelenti. A megkülönböztetés abból a korból származik, amikor a papírra nyomtatott pénzek elvileg fémpénzre válthatók voltak, így valójában aranyat, ezüstöt, vagy más törvényes fémpénzt jelentettek a tulajdonosuknak. Először a német hiperinfláció alatt különböztették meg a Goldmarkot a Papiermarktól, és a a közgazdasági referencia ettől az időtől hívja a fedezet (és rendszerint ész) nélkül kibocsátott inflációs pénzeket papírpénznek. Az említett Papiermarkon túl jó példa erre a a japán kormány által a II. világháború alatt kiadott megszállási pénz, vagy a Vörös Hadsereg által a szabad rablást immel-ámmal palástolni hivatott megszállási pénz, de kiváló példák a magyar hiperinflációs pengők is.



A következő kategória az ígérvény (promissory note). A papírpénzek forgalmának alapja fém alapú pénzrendszerek idején az ígérvényre is nyomatott szöveg által adott ígéret volt, miszerint a kibocsátó azt ezüstre, aranyra, vagy más törvényes fémpénzre váltja kérésre. Az igérvény később, a bankjegykiadás monopolizálásával már jogszabályokba került, nem feltétlenül volt a bankjegyen. Ha az ígérvényt egy bank bocsátotta ki, akkor bankjegynek (banknote) hívjuk. A bankjegykibocsátási monopóliumok előtt az ígérvények forgalmi jelnetőségét az szabta meg, mit gondoltak az emberek a kibocsátó intézmény stabilitásáról. Ígérvényeket kormányok (pl. a japán kormány a II. vh alatt), vagy megszálló hadseregek, de pénzhiány idején vállalatok, helyi intézmények is bocsátottak ki, rendszerint azt ígérve, hogy azt átváltják fémre váltható pénzre. Természetesen az ígéret adójába vetett bizalom itt is meghatározta a pénzek forgalmi jelentőségét. A kormányok által kiadott kényszerforgalmúnak rendelt, de bizalmat nem élvező pénzek azonnal súlyos inflációt gerjesztenek. A modern bankjegyek mögött átválthatósági ígérvény nem áll, a pénzforgalom stabilitását abba a ki nem mondott ígéretbe tartott bizalom tartja fönn, hogy a kibocsátó csak annyi pénz fog kibocsátani, melynek áru és szolgáltatásfedezete a piacon megvan.

A bankó speciális magyar szó, bankjegyet jelent, az osztrák bancozettel szóból ered, melyek a Habsburg birodalom első papírpénzei voltak. Ebben a vonatkozásban érdekes megemlíteni, hogy a terminus technicus szorosan vett értelmében a Kossuth bankók nem 'bankók", hiszen ugyan bank közreműködött a kibocsátásukban, de nem bank, hanem a kormány ígéretét tartalmazzák.


A kényszerforgalmú pénz (legal tender), olyan pénz, aminek kötelező elfogadását jogszabály rendeli el, de ez a jogszabály lehet megszálló hatóság rendelkezése is, ahol a pénz elfogadását nyilván nem (vagy nem csak) a kibocsátóba vetett bizalom, hanem a fegyverek ereje tartja fenn. Szinte az összes modern állam pénze ilyen pénz, a fegyverek erejével kikényszerített forgalomra jó példa a Vörös Hadsereg értéktelen pénzének forgalmazása 1944-45-ben Magyarországon. A pénz kényszerforgalma rendszerint együtt jár a pénzkibocsátás monopóliumával is, azaz egy, ritkábban több pénzintézet esetleg hivatal vagy autonómia (pl. az Egyesült Királyság pénzkibocsátási monopóliuma) jogosult csak pénz kibocsátani. Érdekes módon ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy más megegyezéses forgalmú (negotiable tender) pénzek nem lehetnének forgalomban.



A szükségpénzek (emergency money, vagy a nemzetközileg sokkal elterjedtebb német kifejezéssel notgeld) olyan történelmi szükséghelyzetben kibocsátott pénzek, melyek a lokális kereskedelem fenntartását szolgálják pénzhiányos vagy hiperinflációs helyzetben, és nincsen kényszerforgalmuk. Ilyenek a helyi hatóságok, bankok, intézmények, vállalatok kiadásai, de sohasem tartoznak ide a kényszerforgalmú pénzek, még akkor sem, ha lokális kiadások.

Az angol kifejezés a magyarnál tágabb, abba minden szükséghelyzetben kiadott pénz belefér.  Szülkségpénzek kibocsátója rendszerint arra tesz ígéretet, hogy kényszerforgalmú pénzre be fogja váltani a szükségpénz, vagy saját áruját, szolgáltatását adja cserébe. Ez utóbbira kiváló példák a német notgeldek melyek először a hiányzó fém váltópénzeket voltak hivatottak helyettesíteni, majd az elszabadult infláció alatt, a helyi áru és szolgáltatásalap és a pénzforgalom közti egyensúlyt biztosították. A szükségpénzek érdekes mellékága, hogy más állam kényszerfrogalmú pénze lehet szükségpénz. Ilyen szükségpénz természetesen csak igen stabil valuta lehet, rendszerint az USA dollár funkcionál így, de az euró sokáig funkcionált szükségpénzként Montenegróban. Szükségpénzként funkcionálhatnak adó- és illetékjegyek, melyekben az ígéret arra szól, hogy adók és illetékek lerovása fejében az állam ezeket elfogadja.

A hadikiadások (military issue) jó nány fajtája ismeretes. Egyik fő típusa a megszállási pénz, kényszerforgalmú pénz, rendszerint a fegyverek ereje biztosítja a forgalmát, nem élvez túl nagy bizalmat, inflálódik.



Kivétel azért van, például Észak-Itália osztrák-magyar megszállása alatt Cs. és K. parancsnokság egy helyi pénzintézetnek adott engedélyt pénz kibocsátásra.



Másik lényeges típusa a zsoldpénz (Military Payment Certificate az USÁ-ban és Special Military Voucher az Egyesült Királyság fegyveres erőinél), amelyekkel a hadseregek a külföldön állomásozó, harcoló katonákat fizetik, a feketézés megelőzése miatt. Elvileg ezekkel a zsoldpénzekkel csak a hadsereg által a katonák számára fenntartott boltokban lehet fizetni, de mivel igen sokszor a fronton vagy a gyarmatokon azok a boltok jelentik az egyébként elérhetetlen javak forrását a lakosságnak is, a feketekereskedelemben nagy számban fordulnak elő. Ezt kivédendő időről időre lecserélik a pénzsorozatot, és csak katonáknak váltják át új pénzre, így a lakosságnál lévő pénz lenullázódik.



Érdemes még megemlíteni a forgalmi pénzek egy speciális fajtáját, a forgalomba nem került pénzekét. Gyakran adódik olyan történelmi helyzet amikor egy már elkészült, nagy tömegben kinyomtatott, forgalmazásra felkészített bankó mégsem kerül forgalomban. Ilyen sorsra jutottak a Vörös Khmer rémuralmának első éveiben nyomtatott pénzek, mivel ideológia alapon úgy döntöttek, hogy pénzre mégsem lesz szükség az agrárkommunista mennyországban. De erre a sorsa jutott a valaha kinyomtatott legnagyobb címletű bankó is, az 1 milliárd bilpengős is, amit a hiperinfláció utolsó heteiben nyomtattak, de egyszerűen nem készült el elegendő mennyiség addig, amíg a pengő forgalomban volt még.



A notafília speciális területe a próba- és fázisnyomatoké.  A próbanyomat olyan nyomdai termék, amin valamilyen nyomdatechnikai, biztonsági megoldás vagy egyszerűen csak egy új nyomat szerepel. A próbanyomattal ezt kívánják kipróbálni, vagy demonstrálni. A fázisnyomaton a nyomdai gyártás egy szakaszának terméke szerepel.



A szükségpénzekhez közelálló, ám valójában már pénznek semmiképpen sem nevezhető különböző pénzszerű kiadványok is a gyűjtők érdeklődési körébe esnek. Rendszerint a bankjegyek nyomda- és biztonságtechnikai elemeit viselik magukon, címletezve vannak, de igazából pénzként sohasem funkcionáltak. Ilyenek a német "seriennotgeldek", melyek már nem a pénzforgalmat szolgálták, hanem a gyűjtők kielégítésre adták ki a a kiscímletű pénzeket a német települések a hiperinfláció alatt. Elvileg szükségpénzek voltak, de a alacsony címletezésük miatt forgalmi jelentőségük nem volt. A pénzszerű kiadások modern kori példája az Antarctica Foreign Exchange Office által kibocsátott, mostanra harmadik kiadását élő antarktiszi dollár. Ilyen pénz, és állam nem létezik, az antarktisz bázisain az USA dollár, vagy a donor állam pénze van forgalomban. A gyönyörű nyomatokat talán nem kamatozó értékpapírnak nevezhetnénk, mivel a kibocsátó gyakorlatilag kölcsönt kér a jegyek fejében, amit aztán antarktiszi kutatások finanszírozására fordítanak alapítványokon keresztül. Ennek az összegnek a visszafizetésére vállal kötelezettséget a kibocsátó néhány év elteltével. Ilyen módon befektetésként értéktelen lenne, de a kiadvány iránti kereslet a gyűjtők körében olyan nagy, hogy mégis értékelhető befektetésként. Másik ilyen példa a Mavrodi piramisként is ismert orosz MMM társaság által klasszikus piramisjáték céljából kibocsátott befekektési jegyek esete 1994-ből. A piramis természeténél fogva néhány hónap alatt összeomlott, de akkora tőkét mozgatott meg ez idő alatt, hogy összeomlása megrengette az orosz gazdaságot, új lendületet adott az amúgy is elszabaduló inflációnak, és a piramis összeomlásának hírére Oroszország nagyvárosaiban utcai zavargások törtek ki.

A notafília területén már mindenképen kívül esik, de említsük meg az un. fantázia pénzeket és a reklámpénzeket. Ezeknek a nyomtaványoknak az égvilágon semmi köze a pénzekhez, pénzt imitáló reklámkiadványokról, illetve propaganda eszközökről van szó, amivel egy termékre, szolgáltatásra, vagy éppen egy tévésorozatra akarják a figyelmet ráirányítani. Gyakran használt trükk, hogy a fronton az ellendéges állásokra ledobott szórólap egyik oldalára a pénz másolatát nyomják, így valószínűbb, hogy felveszik. A fantázia bankjegyek gyakran pusztán öncélúak, de van, hogy propagandával keveredik a mondanivalójuk.

A fantázia pénzek speciális típusa a kínai Hell Bank pénz, amely a kínai temetkezési rítusok részese.