Rövid története
A Cook-szigeteket 1596-ban érte el az első európai, egy spanyol feldező, de tíz év kellett az első partraszálláshoz. James Cook 1773-ban vizsgálta át a szigeteket, és vette formálisan Anglia birtokába, Hervey-szigeteknek nevezve azt. 50 év múlva Kruszestern orosz admirális tiszteletére átkeresztelték. 1858-ban a britek, hogy hatalmukat és igényüket megszilárdítsák létrehozták a legnagyobb szigetről elnevezett Rarotonga Királyságot, ami gyorsan brit protektorátussá vált. 1901-ben Új-Zéland brit domínium annektálta. 1965-ben békés úton függetlenedik Új-Zélandtól, és azonnal szabad társulásra lép vele, ami többek között közös kül- és védelmi politikát jelent, valamint valuta uniót.
A valuta
A Cook-szigetek hivatalos fizetőeszköze az új-zélandi dollár, de 1972 óta kényszerforgalmú érméket, és 1987 óta kényszerforgalmú bankókat bocsátanak ki a szigeteken, bár ezek a forgalomban lévő pénz töredékét teszik csak ki. A cook-szigeteki dollár az új-zélandi dollár manifesztációja, nem önálló pénz, ISO kódja NZD. (Nem egyedülálló jelenség, a GBP is több külön kibocsátó autoritás pénzét jelenti, így az angol mellett a skót, észak-ír, jersey, manx, gibraltári, stb. fontokét) A saját bankókat sokkal inkább az ide látogató turisták és a gyűjtők kedvéért bocsátották ki, de sok más hasonló gyűjtőket célzó kibocsátással ellentétben, (mint a Chatham-dollárok, vagy akár a német Seriennotgeld), ez valódi pénz, kényszerforgalmú, és garantált az elfogadása.
A témánk az első, gyönyörű sorozat motívumai, illetve fő motívuma, az Ina és a Cápa polinéz legenda lesz. A sorozatot 1987-ben 3 címletben bocsátották ki, 3, 10 és 20 dolláros bankók jelentek meg, ez is mutatja, hogy nem törekedtek teljes, gyakorlatilag is használható pénzsorozatra. A 3 dolláros viszonylag nagyobb mennyiségben jelent meg, a 10-es és 20-as igen ritkák. A még megmaradt 3 dollárosokat 1992-ben az új pénzsorozat megjelenésekor emlékbélyegzéssel látták el a 6. Csendes-óceáni Művészeti Fesztivál alkalmából , és úgy hozták forgalomba.
A 10-es egy verzióban került forgalomba, a 20-as ismét két változatban ismert, van egy ritka aláírásváltozat is. Az összes darabot eredetileg Sir Thomas Davis írta alá, a 20 b változatát Geoffry Henry. Mindketten miniszterelnökök voltak, de a pénzügyminiszteri címet is birtokolták. A Cook szigetek kormánya kis létszámú, mindenkinek van 10-15 beosztása.
Ina (Hina, vagy a szó egyéb polinéz változatai) egyszerűen azt jelenti "nő". Tulajdonnévként gyakran szerepel istenségként, mint a Hold, a fény, esetleg más istennője. A cook-szigeti dollárokon a a cápás legenda egy jelenete látható. A legenda, ahogy ez már lenni szokott, több változatban ismert, és néha teljesen ellentmondanak egymásnak a változatok. Az biztos, hogy Ina egy igen vásott kölyök volt.
Egy szigeten éltek a szüleivel, és fiatalon egymásba szerettek Tinirauval a tenger istenével. Egy napon a szülei dolgozni mentek, s lekére kötötték, hogyha esne hordja be az eső elől a dolgaikat. A legenda egyik változata szerint Ina elaludt, egy másik szerint épp szerelmével múlatta az időt, és nem vette észre, hogy hatalmas eső szakadt a falura, és mindenük elázott. Hazatérve az anyja szörnyű haragra gerjedt, és elűzte otthonról.
Ina a tengerpartra ment és keservesen sírt szerelmének, hogy segítsen rajta, aki azonban egy úszó szigeten élt, és valamilyen titokzatos elfoglaltságánál fogva épp nem tudta szigetét odaúsztatni, így maga helyett egy halat küldött, hogy vigye Inát hozzá. A hal a hátára is vette Inát, aki az útra élelemként és italként két "Nu"-t (kókuszdiót) is magával vitt. A hal azonban hamar kifáradt, és feladta, erre Ina (aki nyilvánvalóan nélkülözte a modern düh management technikákat) elkezdte ütlegelni, olyan súlyosan, hogy a hal teljesen lapos lett, így keletkeztek a lepényhalak, a Patereterék. A lepényhal a nyilvánvaló hálátlanságot látva magára hagyta őt. Ina ismét sírni kezdett, amit egy zsoldoshal meg is hallott és a segítségére sietett. Ina a farkába kapaszkodott, de a hal túl gyorsan úszott, nagyon erősen kellett kapaszkodnia, és a farokuszony megvágta a kezét, ami a hal farkán ma is látható vörös elszineződést okozta. Ezen a hal kissé logikátlanul, de begurult, és magára hagyta az ismét a sírásban menedéket kereső Inát.
A sírásra most egy angyalcápa jött segítségül, de ahogy eddig is, ő sem igazán tudott megbírkózni a feladattal, és Ina ismét nem szabott határt frusztrált dühének, és egy bottal úgy megverte szerencsétlent, hogy örökre fekete csíkok maradtak a hátán. Hogy a botot honnan szedte, és közben a kókuszokat hogyan tartotta meg, arról a legenda ezen változata nem szól, ám egy másik változat szerint a halak ki sem jutottak a lagúnából, Inát mindig visszasodorta a partra a víz.
Végül egy hatalmas cápa jött segítségül, aki viszont már vígan elbírta Inát, és el is indult vele Tinirau szigete felé. Ám Ina nem bírt magával, ficánkolt a cápa hátán, és meg is szomjazott, a cápa ugyan már ideges volt, mégis megengedte neki, hogy a hátuszonyán felnyissa a kókuszt, Ina ivott, és evett, és ahogy ez ilyenkor lenni szokott rájött a szükség, amit a cápa hátán végzett el. A szigetlakók szerint ezért van a cápahúsnak vasúti WC szaga. A cápa igen dühös lett, és figyelmeztette Inát, hogy viselkedjen, ha továbbra is a segítségére számít, ami igen birkatürelemre vall egy cápától. Ina persze nem tudott viselkedni, és újra csak kókuszra éhezettt, és ezúttal a cápa fejéhez ütve bontotta fel. A legenda egy változata szerint így keletkeztek a kalapácsfejű cápák, egy másik változat szerint ez az oka a cápák fején látható púpnak, amit a polinéz nyelvekben Ina púpjának neveznek. Amiben mind megegyeznek, hogy a cápa érthetően nagyon begurult, levetette a hátáró a hálátlan nőszemélyt, és a rövidre zárt változat szerint felfalta, a másik szerint csak akarta, de Tinirau a cápák királyát Tekeát, a hatalmast küldte a megmentésére, aki végül leszállította az ideggyenge hölgyikét Tiniraunak, akivel némi korhatáros jelenetek után összeházodtak és boldogan éltek.
Érdekes a legenda tanulsága, hiszen, ha a cápa felfalta, akkor ugye megkapta ami járt neki a hálátlanságáért, de hogy a "boldogan éltek amíg meg nem haltak" változat mire tanítja az ifjú polinézeket, azt el se tudom képzelni.
Érdekes, hogy a pénz hatalmas felzúdúlást váltott ki több ezer kilométerre lévő államok konzervatívjai körében, és még ma is olvasni komoly amerikai gyűjtőszájtokon, hogy a pénz" hírhedt" lenne, mindez a meztelen Ina képe miatt, mintha valami pornográf, soha nem látott dolog lenne, különösen visszatetsző ez abból az országból, ami világ pornóiparának 50%-át uralja.
A témánk az első, gyönyörű sorozat motívumai, illetve fő motívuma, az Ina és a Cápa polinéz legenda lesz. A sorozatot 1987-ben 3 címletben bocsátották ki, 3, 10 és 20 dolláros bankók jelentek meg, ez is mutatja, hogy nem törekedtek teljes, gyakorlatilag is használható pénzsorozatra. A 3 dolláros viszonylag nagyobb mennyiségben jelent meg, a 10-es és 20-as igen ritkák. A még megmaradt 3 dollárosokat 1992-ben az új pénzsorozat megjelenésekor emlékbélyegzéssel látták el a 6. Csendes-óceáni Művészeti Fesztivál alkalmából , és úgy hozták forgalomba.
A 10-es egy verzióban került forgalomba, a 20-as ismét két változatban ismert, van egy ritka aláírásváltozat is. Az összes darabot eredetileg Sir Thomas Davis írta alá, a 20 b változatát Geoffry Henry. Mindketten miniszterelnökök voltak, de a pénzügyminiszteri címet is birtokolták. A Cook szigetek kormánya kis létszámú, mindenkinek van 10-15 beosztása.
Ina és a Cápa
Ina (Hina, vagy a szó egyéb polinéz változatai) egyszerűen azt jelenti "nő". Tulajdonnévként gyakran szerepel istenségként, mint a Hold, a fény, esetleg más istennője. A cook-szigeti dollárokon a a cápás legenda egy jelenete látható. A legenda, ahogy ez már lenni szokott, több változatban ismert, és néha teljesen ellentmondanak egymásnak a változatok. Az biztos, hogy Ina egy igen vásott kölyök volt.
Egy szigeten éltek a szüleivel, és fiatalon egymásba szerettek Tinirauval a tenger istenével. Egy napon a szülei dolgozni mentek, s lekére kötötték, hogyha esne hordja be az eső elől a dolgaikat. A legenda egyik változata szerint Ina elaludt, egy másik szerint épp szerelmével múlatta az időt, és nem vette észre, hogy hatalmas eső szakadt a falura, és mindenük elázott. Hazatérve az anyja szörnyű haragra gerjedt, és elűzte otthonról.
Ina a tengerpartra ment és keservesen sírt szerelmének, hogy segítsen rajta, aki azonban egy úszó szigeten élt, és valamilyen titokzatos elfoglaltságánál fogva épp nem tudta szigetét odaúsztatni, így maga helyett egy halat küldött, hogy vigye Inát hozzá. A hal a hátára is vette Inát, aki az útra élelemként és italként két "Nu"-t (kókuszdiót) is magával vitt. A hal azonban hamar kifáradt, és feladta, erre Ina (aki nyilvánvalóan nélkülözte a modern düh management technikákat) elkezdte ütlegelni, olyan súlyosan, hogy a hal teljesen lapos lett, így keletkeztek a lepényhalak, a Patereterék. A lepényhal a nyilvánvaló hálátlanságot látva magára hagyta őt. Ina ismét sírni kezdett, amit egy zsoldoshal meg is hallott és a segítségére sietett. Ina a farkába kapaszkodott, de a hal túl gyorsan úszott, nagyon erősen kellett kapaszkodnia, és a farokuszony megvágta a kezét, ami a hal farkán ma is látható vörös elszineződést okozta. Ezen a hal kissé logikátlanul, de begurult, és magára hagyta az ismét a sírásban menedéket kereső Inát.
A sírásra most egy angyalcápa jött segítségül, de ahogy eddig is, ő sem igazán tudott megbírkózni a feladattal, és Ina ismét nem szabott határt frusztrált dühének, és egy bottal úgy megverte szerencsétlent, hogy örökre fekete csíkok maradtak a hátán. Hogy a botot honnan szedte, és közben a kókuszokat hogyan tartotta meg, arról a legenda ezen változata nem szól, ám egy másik változat szerint a halak ki sem jutottak a lagúnából, Inát mindig visszasodorta a partra a víz.
Végül egy hatalmas cápa jött segítségül, aki viszont már vígan elbírta Inát, és el is indult vele Tinirau szigete felé. Ám Ina nem bírt magával, ficánkolt a cápa hátán, és meg is szomjazott, a cápa ugyan már ideges volt, mégis megengedte neki, hogy a hátuszonyán felnyissa a kókuszt, Ina ivott, és evett, és ahogy ez ilyenkor lenni szokott rájött a szükség, amit a cápa hátán végzett el. A szigetlakók szerint ezért van a cápahúsnak vasúti WC szaga. A cápa igen dühös lett, és figyelmeztette Inát, hogy viselkedjen, ha továbbra is a segítségére számít, ami igen birkatürelemre vall egy cápától. Ina persze nem tudott viselkedni, és újra csak kókuszra éhezettt, és ezúttal a cápa fejéhez ütve bontotta fel. A legenda egy változata szerint így keletkeztek a kalapácsfejű cápák, egy másik változat szerint ez az oka a cápák fején látható púpnak, amit a polinéz nyelvekben Ina púpjának neveznek. Amiben mind megegyeznek, hogy a cápa érthetően nagyon begurult, levetette a hátáró a hálátlan nőszemélyt, és a rövidre zárt változat szerint felfalta, a másik szerint csak akarta, de Tinirau a cápák királyát Tekeát, a hatalmast küldte a megmentésére, aki végül leszállította az ideggyenge hölgyikét Tiniraunak, akivel némi korhatáros jelenetek után összeházodtak és boldogan éltek.
Érdekes a legenda tanulsága, hiszen, ha a cápa felfalta, akkor ugye megkapta ami járt neki a hálátlanságáért, de hogy a "boldogan éltek amíg meg nem haltak" változat mire tanítja az ifjú polinézeket, azt el se tudom képzelni.
Érdekes, hogy a pénz hatalmas felzúdúlást váltott ki több ezer kilométerre lévő államok konzervatívjai körében, és még ma is olvasni komoly amerikai gyűjtőszájtokon, hogy a pénz" hírhedt" lenne, mindez a meztelen Ina képe miatt, mintha valami pornográf, soha nem látott dolog lenne, különösen visszatetsző ez abból az országból, ami világ pornóiparának 50%-át uralja.
Utolsó kommentek